Bezárhatják vállalkozásaikat a rokkantak?

rokkant nyugdíjJanuár elsejétől így főtevékenységnek minősül majd például a korkedvezménnyel nyugdíjba vonult rendőrök vállalkozása éppúgy, mint a rokkantaké. Utóbbiak közül - mint azt a penzcentrum.hu megírta, azokat érinti hátrányosan a változás, akik a múlt évben még rokkantsági nyugdíjban, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesültek. Ők eddig a jövedelmükből 10 százalékos nyugdíjjárulékot fizettek, valamint az 5100 forintos tételes egészségügyi hozzájárulást.

Az új rendszerben azonban nem minősülnek nyugdíjasnak, így főállású vállalkozóként adóznak majd, vagyis legalább a 93 ezer forintnyi minimálbér után kell közterheket fizetniük - ha termelnek ennyi jövedelmet, ha nem.

"Nagyon sok olyan vállalkozó van, aki nem érte el még az öregségi nyugdíj korhatárát, de valami oknál fogva nyugdíjas" - nyilatkozta a Világgazdaságnak Rusa Attila, a Szolnok és Vidéke Ipartestület ügyvezető igazgatója. Rusa szerint jelentős részük nem tud annyi jövedelmet megtermelni, hogy az új rendszerben megérné fenntartani a vállalkozását, így az elnökségi tag arra számít, hogy az érintettek közül sokan kénytelenek lesznek felhagyni kiegészítő tevékenységükkel. "Könnyen megeshet, hogy a kistelepüléseken megszűnhetnek a szolgáltatások, sokan beszüntetik majd a tevékenységüket a cipészek, bőrdíszművesek, szabók, fodrászok közül. Az ilyen tevékenységekből már eddig sem lehetett sok jövedelemre szert tenni" - mondta el Rusa Attila a Világgazdaságnak.

Világgazdaság