A startup világ nagyágyúival indítja a tavaszt az SZTE Állásbörzéje

20. alkalommal nyitja meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem Tavaszi Állásbörzéje március 31-én. Az SZTE TIK Átriumában továbbra is a karrieré a főszerep: közel 50 kiállító várja a hallgatókat és a frissdiplomásokat egész nap, a felkészülésben pedig az SZTE Karrier Iroda tanácsadásai és előadásai segítik az érdeklődőket. A tavaszindító munkaerő-piaci mustrán ezúttal a vállalkozói szféra lehetőségei és buktatói is fókuszba kerülnek, a Forbes, a PwC, a Bridge Budapest és az Informatikai Vállalkozások Szövetségének programjain kiderül, hogyan lehet egy jó ötlettel meghódítani a világot.

2015. március 31-én ismét megnyitja kapuit a Dél-Alföld legnagyobb, hagyományos álláskeresési fóruma az SZTE Karrier Iroda szervezésében.  A 20. Tavaszi Állásbörzére idén közel 50 céges kiállító érkezik: helyi, regionális és országos cégek, munkaerő-közvetítők és civil szervezetek is képviseltetik magukat. Többek között az informatikai, mérnöki-műszaki, gazdasági vagy gyógyszeripari területekre készülő hallgatók is találkozhatnak számukra érdekes kiállítókkal, de a kommunikáció, a marketing és az idegen nyelvek iránt lelkesedő látogatók is eredményesen látogathatják a vállalatok standjait.

 Nem lehet elég korán kezdeni – elő az önéletrajzokkal

Az Állásbörzét megelőző napokban ismét egyéni tanácsadásokkal, próbainterjúkkal és egyedülálló coaching módszerrel várják a szakértők a munka világába készülőket, a rendezvény napján pedig tippeket kaphatnak az eredményes bértárgyaláshoz és a bombabiztos önéletrajz elkészítéséhez. Az Állásbörze kiállítói interaktív workshop keretében osztják meg az érdeklődőkkel, milyen számukra az ideális jelölt és milyen módszerekkel választják ki jövendőbeli kollégáikat. Aki már csak a profi fotót hiányolja az önéletrajzából, a börze napján ezt is elkészíttetheti, amihez smink- és stílustanácsadással is segítséget nyújtanak a szervezők. Az esemény és a kísérőelőadások bárki számára regisztráció nélkül látogathatók.

 Startup, kick-off, self marketing – mindent a vállalkozásokról

3 órától a vállalkozásoké lesz a főszerep a programban. A magyar Forbes munkatársai és a magazin elismert 30 sikeres 30 alatt listájának szereplői elmesélik, hogyan kell elindulni az egyetemi évek után, vagy akár már a tanulmányok alatt is a vállalkozóvá válás útján, míg a Budapest Bridge ösztöndíjasainak beszámolóiból kiderül, miként változtatta meg az életüket a világ másik felén eltöltött gyakornoki program. Az IVSZ blokkja arra fókuszál, hogy mikor léphet ki egy vállalkozás a kick-off szakaszból, a PwC munkatársai pedig a self marketing művészetébe vezetik be a hallgatóságot.

 Fogadóóra az SZTE diplomásainak

A 2014-ben útjára indított Alumni óra esemény folytatásaként ezúttal fogadóórán találkozhatnak személyesen is az egyetem diplomásai a rendezvény kiállítóival, amennyiben ezt az Állásbörze ideje alatt nem tudják megtenni. A kifejezetten tapasztaltabb munkavállalók számára kínált pozíciókat itt tekinthetik meg az érdeklődök. A diplomás szakemberek ezt követően jelezhetik, ha karriercéljaiknak megfelelő ajánlatot találnak, a szervezők pedig összehozzák a két felet az Alumni fogadóórán egy kötetlen beszélgetés keretében, amely kiváló alapot teremthet akár egy későbbi sikeres kiválasztási folyamathoz is.

Az SZTE Tavaszi Állásbörze programjairól és a kiállítókról folyamatosan bővülő információk az SZTE Karrier Iroda honlapján és a rendezvény Facebook oldalán érhetők el.